Bemutatkozás

Tisztelt Érdeklődő!

Szeretettel köszöntöm Önt honlapunkon minden kollégám és az intézmény diákjai nevében!
Örülünk annak, hogy felkereste iskolánk honlapját és remélem, hogy tájékozódni tud az Önt érdeklő kérdésekről. Amennyiben mégsem találná a megfelelő információt, kérem keressen bennünket bizalommal a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségeken!                                                     

Kohl Katalin intézményvezető

 

Intézményünk Kőbánya- Óhegyen, tömegközlekedéssel többféle irányból is jól megközelíthető helyen található. A jelenlegi iskola elődjét 1896-ban alapították, 2016-ban ünnepeltük a fennállás 120. évfordulóját.

Mára a kerület egyik legnépesebb oktatási intézményeként működünk, 16 osztályunkban 420 diák tanul.

Iskolánk egész napos iskolai rendszerben működik, ezen belül első, második és harmadik évfolyamon osztályaink iskolaotthonos rendszerben tanulnak, azaz a délelőtti és délutáni tanítási időszakok hosszabb-rövidebb irányított, illetve önálló szabadidős tevékenységekkel egészülnek ki.

Negyedik évfolyamtól a tanítási órák a nap első szakaszában kerülnek megtartásra, míg a délutáni időszakban az egész napos iskolát igénybe vevő tanulók számára szakszerű segítséget nyújtunk az házi feladatok megoldásában, illetve a tanórákra való felkészülésben. Emellett a délutáni időszakban tanulóinknak korrepetálásokon, szakkörön, illetve sportfoglalkozáson való részvételre is lehetősége van.

Negyedik évfolyamon a gyerekek bontott csoportban kezdik tanulni az angol nyelvet és az informatikát, majd a felső tagozaton ezek mellett a technika tantárgyat is.

Intézményünkben nem működtetünk tagozatos rendszert, mindkét párhuzamos osztályban emelt óraszámban tanítjuk a matematikát. Emellett tanulóink 8 éven keresztül hetente 1 órában úszásoktatáson vesznek részt, a testnevelés tantárgy keretén belül.

A mindennapos testnevelés feltételei iskolánkban adottak. Egy saját tornateremmel és tornaudvarral rendelkezünk és ezen kívül a testnevelés órák megtartására lehetőség van az iskola mellett elhelyezkedő kosárlabda csarnokban is. Intézményünk 2015 óta a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolájaként működik.

Tantestületünk évtizedek óta stabil, összetartó közösség, a fluktuáció minimális. A gyerekekkel való foglalkozásban a pedagógusok munkáját egy teljes állású fejlesztő pedagógus segíti. Rajta kívül egyéb segítő szakemberek is részt vesznek a gyerekek fejlesztésében: logopédus, iskolapszichológus, valamint ún. utazó gyógypedagógusok.

Intézményünk célja, hogy tanulóink személyiségfejlődéséhez, képességeik kibontakoztatásához mind a tanórákon, mind a tanórákon kívüli foglalkozásokon a lehető legnagyobb mértékben segítséget nyújtsunk. Feladatunk, hogy tanulóinknak - a szülőkkel való szoros együttműködéssel - szilárd erkölcsi útmutatást adjunk, alapkészségeiket folyamatosan fejlesszük és ezáltal megalapozzuk számukra a sikeres továbbtanulást. Célunk, hogy támogassuk tanulóink tehetségének kibontakoztatását, valamint segítsük a tanulási problémákkal küzdők felzárkózását. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy diákjainkat támogassuk, ennek érdekében törekszünk az iskola családias légkörének megőrzésére.

A TÉBLÁB AMI kihelyezett tagozata keretében iskolánk tanulói hetente kétszer néptánc foglalkozáson vehetnek részt. Ezen kívül szorosan együttműködünk a Kőbányai Zeneiskolával, amelynek pedagógusai a mi iskolánkban is tanítanak (szolfézs, hangszeres zene).

Nagy hangsúlyt fektetünk hagyományaink ápolására, a sok esetben évtizedek óta megrendezett iskolai programok színvonalas megvalósítására. Évente több, nagy érdeklődésre számot tartó, kerületi szinten is egyedülálló, sikeres rendezvényt bonyolítunk le (pl. Tanévköszöntő paprikás krumpli buli, Karácsonyi koncert, Szülők bálja, Múzeumi Nap, Tudománynap, Kada Színház, vándortábor, kézműves-tánc tábor)

Minden tanévben képviseltetjük magunkat a kerületi tanulmányi- és sportversenyeken, amelyeken tanulóink előkelő helyezéseket érnek el. A kerületi versenyeken kívül is keressük azokat az alkalmakat, amikor diákjaink számot adhatnak tudásukról, tehetségükről.

Iskolánk tanulói a 2017. évi kompetenciamérésben kiemelkedő eredményt értek el.

Nyolcadikos diákjaink többsége sikeresen felvételizik az általa választott középiskolába.

Az iskolánk iránt érdeklődő szülőket és gyerekeket többalkalmas ismerkedési programmal várjuk.

Címkék: ,